Visszaélés-bejelentési rendszerrel kapcsolatos oktatás

Az Association of Certified Fraud Examiners (Képesített Csaláskivizsgálók Nemzetközi Egyesülete - ACFE) felmérései alapján a visszaélések 43%-a bejelentés alapján kerül feltárásra, amelynek 52%-a munkavállalói bejelentés. A felmérés a bejelentés formájára is kitér: a bejelentések 53%-át egy hivatalos bejelentő csatornán keresztül tették meg. A telefonos bejelentések száma láthatóan csökken, míg az emailben, illetve a kifejezetten erre a célra létrehozott csatornán keresztül történő bejelentések száma növekvő tendenciát mutat. Továbbá az is egyértelműen kimutatható, hogy minél több idő telik el a visszaélést követően, annál nagyobb veszteséggel lehet számolni. Ennélfogva hasznos lehet a szervezet munkavállalóinak a rendszer és az eljárás bemutatása, illetve hogy miként járjanak el, ha bármilyen visszaélést tapasztalnak.

Amennyiben az Önök szervezetében szükségesnek tartják a munkavállalók képzését, illetve tudatosítását a visszaélések megelőzése terén, az ABT szakmai ismereteivel és tapasztalatával segítséget nyújthat Önöknek a könnyebb megértés, illetve a visszaélés-bejelentési rendszer megfelelő használatának érdekében, továbbá bemutathatjuk a legjobb gyakorlati megoldásokat.

A képzés tematikáját szervezetre szabottan készítjük el, az Önök igényeinek megfelelően. A képzés akár online akár személyes formában is megvalósítható.

Az Ön személyes kapcsolattartója:

dr. Gajdos Márton, CIA, CISA

partner, kockázatmenedzsment

Kapcsolatfelvétel