Vezetőink

V
Smohay Ferenc

közgazdász, okleveles belső ellenőr (CIA), minősített információrendszer ellenőr (CISA),
cégvezető, az ABT Treuhand csoport Kockázatmenedzsment üzletágának vezetője,
a Belső Ellenőrök Magyarországi Szervezetének és az ISACA Magyarországi Szervezetének tagja

„Kockázatmenedzsment területen megszerzett többéves szakmai tapasztalatom garanciát jelent az Ön cége üzleti és informatikai folyamatainak objektív, és mélyreható elemzésére és fejlesztésére. Munkánk célja minden esetben a cég sikeres működése szempontjából kockázatot jelentő területek feltárása, továbbá annak elkerüléséhez konkrét akcióterv kidolgozása és megvalósítása. Mi mindannyian azért dolgozunk, hogy az Ön vállalata mind biztonsági, mind hatékonysági szempontból eredményesen működjön.”

Dr. Gajdos Márton

közgazdász, jogász,
az ABT Risk Advisory Zrt vezérigazgatója,
a Csoport belső ellenőrzési és compliance szolgáltatásokért felelős partnere

Diplomáit 1999-ben szerezte a Budapesti Közgazdaságtudományi (mai nevén Corvinus) Egyetemen illetve 2001-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Ezt követően szakmai pályafutása során elvégezte az okleveles pénzügyi revizori, Certified Internal Auditor (CIA), Certified Information Systems Auditor (CISA) és Certified Fraud Examiner (CFE) minősítéseket nyújtó képzéseket.

„Az ABT Csoport belső ellenőrzési és compliance szolgáltatásokért felelős vezetőjeként célom, hogy a legmagasabb szakmai színvonalú szolgáltatást nyújthassuk ügyfeleinknek. Éppen ezért nagy gondot fektetünk arra, hogy a szakma legjobb gyakorlatait, leginnovatívabb megoldásait alkalmazzuk, legyen szó kockázatalapú tervezésről, a vizsgálatok során végzett adatelemzésekről vagy jelentéskészítésről. Versenytársainktól megkülönböztet az az egyértelmű stratégiai fókusz is, mely munkavégzésünk során biztosítja, hogy minden egyes vizsgálatot vagy egyéb tevékenységet az ügyfél legfontosabb stratégiai célkitűzéseit folyamatosan szem előtt tartva végezzünk el.”