Visszaélés-bejelentési rendszer kialakítása

A külső és a belső visszaélések súlyos pénzügyi veszteségeket és reputációs kockázatot is magukban hordoznak. Ezért is különösen fontos az ilyen visszaélések mielőbbi felderítése és kezelése. Az Association of Certified Fraud Examiners (Képesített Csaláskivizsgálók Nemzetközi Egyesülete - ACFE) felmérései alapján a visszaélések 43%-a bejelentés alapján került feltárásra, amelynek 52%-a munkavállalói bejelentés. A felmérés a bejelentés formájára is kitér: a bejelentések 53%-át egy hivatalos bejelentő csatornán keresztül tették meg. A telefonos bejelentések száma láthatóan csökken, míg az emailben, illetve a kifejezetten erre a célra létrehozott csatornán keresztül történő bejelentések száma növekvő tendenciát mutat. Továbbá az is kimutatható, hogy minél több idő telik el a visszaélést követően, annál nagyobb veszteséggel lehet számolni. 

A panaszokról és közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szóló 2023. évi XXV. törvény rendelkezései alapján a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások számára kötelezővé vált a visszaélés-bejelentési rendszer létrehozása és működtetése. Az ettől kevesebb munkavállalót foglalkoztató vállalkozások esetében nincs ilyen kötelezettség, ám hasznosnak és hatékonynak bizonyulhat a csalások, visszaélések hatékony felderítésében, ezért megfontolandónak tartjuk a kialakítását. Továbbá 2025. január 1-től valamennyi a közszférában működő jogalanynak is létre kell hoznia a rendszert.

Amennyiben az Önök szervezetében a visszaélés-bejelentési rendszer még nem került kialakításra, viszont felmerült az ez iránti igény, az ABT megfelelő szakismeretével segítséget nyújthat Önöknek a kialakításához szükséges lépések megtételében. Szintén hasznos lehet, ha a legjobb gyakorlatokat ismerő külső szakértő segíti a szervezetfejlesztési folyamatot. Az ABT a jogszabályoknak való megfelelés és az Önök igényeinek teljesítése érdekében támogatást ad a rendszer implementálásában, illetve használatában is. Kialakítjuk a szükséges iránymutatásokat, szabályzatokat és folyamatokat.

Az ABT tapasztalatával és szakértelmével számos elégedett ügyfelének segített már a rendszer kialakításában, illetve üzemeltetésében.

Továbbá az ABT szakképzett ügyvédekkel tudja támogatni a feltárt tények, alátámasztó dokumentumok és adatok jogi szempontból történő értékelését, és biztosítja a hatósági bejelentésekben vagy peres eljárásokban a jogi képviseletet.

Az Ön személyes kapcsolattartója:

dr. Gajdos Márton, CIA, CISA

partner, kockázatmenedzsment

Kapcsolatfelvétel